Elter Nóra

Elter Nóra

Klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, gyermek- és ifjúsági szakpszichológus

A pécsi alapképzést követően a HIETE és a SOTE képzési keretében szerzetem szakvizsgáimat. Több egyéni és csoportos módszerspecifikus irányt sajátítottam el, melyeket munkám során a hozzám fordulók személyiségéhez és problematikájához illesztve rugalmasan ötvözöm. Az elhivatottság mellett fontos számomra a magas szintű szakmai felkészültség, hitelt adva ennek a csodálatos hivatásnak.

20 éve bízzák rám emberek önmagukat; fájdalmaikat, félelmeiket, titkaikat, talán néha senki más által nem ismert arcukat. A terápia során egy soha meg nem ismételhető, közös úton találjuk meg azt az egyéni ösvényt, ami fejlődést, kiteljesedést, sebek gyógyulását, harmonikusabb emberi kapcsolatokat, önazonosságot, erőt, békességet hoz. S közben megtanulnak megfogalmazni megnevezhetetlent, felébreszteni rejtettet, másként látni megszokottat, elfogadni megváltoztathatatlant, elengedni meghaladottat és szükségtelent, kialakítani valódi szeretet kapcsolatot önmagukkal és másokkal. 

Hálás vagyok, hogy útitárs lehetek ennyi életben, és mindannyiszor rengeteget tanulhatok magam is! 


Bejelentkezés:

+36 30 207 71 92

Munkatársak